One Way Trip

One Way Trip

Műfaj: dráma
Játékidő: 93 perc
Premier: 2016. március 24.

Ismertető: 4 fiatal fiú, Yong Bi, Sang Woo, Ji Gong és Doo Man legjobb barátok. Mivel Sang Woo épp bevonulni készül, a kiképző táborba pedig a fiúk viszik el, elhatározzák, hogy egy utolsó napot együtt töltenek Pohang-ban, annak rendje és módja szerint szórakozni akarnak. Éjszaka azonban szemtanúi lesznek annak, ahogyan egy nőt bántalmaz a férje, s azonnal a nő segítségére indulnak, de rendőrségen végül a rendőrségen kötnek ki. Mivel a sors nem túl kegyes velük, egyenesen gyilkosságba torkollik az eset, és addig nem jutnak semmire, míg valaki magára nem vállalja a gyilkos szerepét, a rendőrség pedig nem tanúsít túl nagy együttműködést. Egy film a barátságról, az árulásról, összetartásról és a mai világ igazságtalanságáról.

Vélemény: Már az előzetese nagyon tetszett a filmnek (ezért is terveztem, hogy lefordítom), nagyon érdekesnek ígérkezett, plusz Ji Soo és Ryoo Joon Yeol is főszereplő, természetes volt, hogy megnézem. A sztori nagyon érdekes. Kicsit furcsa volt először, hogy ugrál a két időben, de aztán ez csak még érdekesebbé tette. Egy igazán elgondolkodtató és kicsit szomorú film volt ez, ami nagyon sok komoly témát feszeget.
Nagyon tetszett a felépítés, ahogyan egyre komolyabbá és komolyabbá vált az ügy, ahogyan főhőseink egyre jobban féltek. És talán ez volt a joker az egészben. Ahogy kezdetben reménykedtek, majd a végére egymást hibáztatták, próbáltak a lehető legjobban kijönni a dologból. Ez bár nem volt túl szép, mégis nagyon emberi reakció volt. A legrendesebb közülük Ji Soo karaktere volt, nagyon, de nagyon sajnáltam őt.
A sorozat vége nagyon, nagyon szomorú és nyomott volt. Nagyon sajnáltam őket. Hihetetlen, mennyire igazságtalan tud lenni a világ, hány befolyásolható, gonosz, saját érdekeit néző ember van. Egyszer szerintem mindenképp megéri megnézni a filmet, nagyon el tudja gondolkodtatni az embert, és már csak belegondolni is szörnyű és borzasztóan szívfájdító, hogy hány ilyen eset történik a világban naponta.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik az oldalad. Mivel nem vagyok egy gyakorlott számtógépes doramákat sem régóta nézek, ezért amiket fordítasz azokat a sorikat, vagy filmeket hol tudom megnézni, vagy letölteni? Ezekről nem látok információt. Számomra elég érthetetlen, hogy a feliratok letöltéséről és annak helyéről van infó, de magát a filmet, vagy sorit hol lehet megnézni, vagy letölteni arról nincs infó. Ne haragudj, hogy a kérésemmel zavartalak. További jó munkát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az oldalamon van info a film letöltéséről is, csak kicsikét szét kell nézni :) Feltöltöttem megára a filmet, hogy a nem torrentezők is könnyedén le tudják tölteni jó minőségben. Itt van minden:
      http://lorddorama.blogspot.hu/p/one-way-trip.html

      Törlés