Sorozat: The Universe's Star

The Universe's Star ~ Star of The Universe

Műfaj: romantikus, fantasztikus
Részek száma: 6 (ezek fél órásak)
Dátum: 2017
Csatorna: MBC

Ismertető: Főhősnőnk Byul Yi (nevének jelentése: csillag), aki fiatal korában meghal, s kaszásként fogja folytatni útját. Feladata, hogy lelkeket vigyen át a túlvilágra. Semmire sem emlékszik életéből, kivéve kedvenc énekesét, Woo Joo-t (nevének jelentése: univerzum), akiért még halála után is nagyon rajong. Woo Joo élete azonban nincs a toppon: a legutóbbi albuma a vártnál kevesebb hírnevet hozott, rajongóinak száma csak csökken, úgy érzi elege van az életéből is. Byul Yi elhatározza, hogy megmenti kedvenc énekesét a haláltól, s így megadatik neki a kivételes lehetőség, hogy visszatérjen az élők közé, azonban hét bakancslistás pontjának nem szabad teljesülnie, hisz akkor eltűnik. A két fiatal természetesen egymásba szeret, méghozzá nagyon mélyen és elválaszthatatlanul.

Vélemény: Mostanában nagyon sok olyan soriba kezdek bele, amit eredetileg nem terveztem megnézni, ezzel is így voltam. Mivel nem vagyok Exo fan, ezért nem igazán fogott meg semmi a sorozat kapcsán (kivéve a borító képet, ami nagyon szépre sikeredett). De az instán az egekig dicsérték a sorit, szóval végül a kíváncsiságom győzött és megnéztem. Hát nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Az egyik fele a sorozatnak egyszerűen hihetetlen aranyos, meglepően drámai, imádnivaló volt, a másik meg olyan, amikor csak nézünk a képernyőre és kaparjuk a fejünket, hogy ezt most miért. Miért? Na és akkor lássuk csak ezeket a dolgokat.
Ami nagyon nem tetszett: egyrészt maga a szerelem a két főhős között. A lány betegesen rajong a srácért, aki egyszerűen csak beleszeret. Kicsit olyan erőltetett volt, a fordulatok nevetségesre sikeredettek, túlságosan erőltetett volt az egész. Sajnos. A két főhős karaktere pedig eléggé fura, de most őszintén. A lány totál bele volt zúgva a srácba, de nem is ismerte, egyszerűen csak abba volt szerelmes amit látott belőle. A srác meg... hát nem tudom. És mivel ez egy nagyon romantikus sori akart lenni, ezért szerintem ez sokat buktatott a dolgon. Sajnálom, hogy ez lett belőle, mert egy nagyon szép kis sorit is össze lehetett volna hozni.
Hisz valahogy a környezet, amit megteremtettek a csillagokkal meg az univerzummal, az az aranyos kis szám szintén ezekről a dolgokról, valahogy olyan meghitté tette az egészet, hogy teljesen beleéltem magam. A hely, ahol a lány lakott, az is nagyon megnyerte a tetszésemet. Valahogy olyan szerethető volt az egész a romantikát meg a két főhőst kivéve (pont a legfontosabbak). A sorozat vége viszont szerintem meglepően jóra sikeredett. Őszintén számítottam rá, hogy szomi lesz meg minden, de hát én végigbőgtem, pedig annyira nem vagyok sírós. Lehet csak pont ilyen passzban voltam. xD
Gyönyörű volt a befejezés, nagyon imádnivalóan szép, megható, drámai és csodálatos. A befejezés miatt maradt meg bennem jó érzésekkel ez a sorozat. A két főhősről nem fogok külön írni, mert szerintem nem érdemes. Igazából egyik sem nyerte el a tetszésemet, pedig nagyon örültem volna neki, ha megszeretem a karaktereket. A srác fura volt, a lány még annál is furább szorozva pár százszor. Egyik szemem sír a másik nevet, de tényleg. Mindenesetre kicsit meghatódtam meg kicsit csalódtam is a sorozatban egyszerre. Szerintem nézzétek meg ti is, és mondjátok el, hogy nektek hogyan tetszett, melyik fele volt a domináns nálatok. 

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 6/10
Karakterek: 5/10

Sorozat: When Love Walked In

When Love Walked In

Műfaj: romantikus
Részek száma: 32
Dátum: 2012
Csatorna: HBTV

Ismertető: Shen Ya Yin egy kedves lány, aki nagynénjénél lakik, akik nem igazán szeretik őt, de a lány mindenképp ragaszkodik hozzájuk, hisz ők a családja. Kiderül, hogy ő egy híres cég elnökének rég elveszett unokája, azonban nagynénje eltitkolja ezt a tényt, így az ő lánya fog visszatérni, mint a rég elveszett unoka. Az elnök 3 fiút, Yu Jiang-ot, Shang Lin-t és Qing Feng-et nagy becsben tart, akik elválaszthatatlan barátok, még ha a hatalom néha közbe is szól. Ya Yin mindeközben elszántan keresi a sok évvel ezelőtti kisfiút, aki az árvaházban reményt adott neki, és aki egy nap hirtelen eltűnt, hisz azóta sem tudta elfelejteni, de nem is sejti, hogy ez a kisfiú a három fiú között van, és hogy a 'kisfiú' szintén őt keresi.

Vélemény: Sokat rágtátok a fülemet, hogy ne ragadjak le csak a koreai sorozatoknál, így végül belefogtam ebbe, amit már nagyon régóta tervezgettem megnézni, mert a youtubon nagyon megnyerő mv-ket láttam a sorozatról. Hát hmm... nem is tudom mit gondoljak. Őszintén én eleinte nagyon élveztem, mert aranyos volt, meg érdekes, főleg a két főhős közötti kapcsolat. Aranyosak voltak, hogy folyamatosan piszkálták egymást, olyan jó volt nézni őket.
Aztán ez a kapcsolat nagyon furán alakult: hirtelen összejöttek (nekem kimaradt a rájövök hogy mégis szeretem őt), aztán szétmentek, és olyan fura volt a kettejük közötti szituáció. Nagyon sajnáltam, hogy ennyire összekuszálták a dolgokat, mert tényleg nagyon kedveltem őket. A sztori aranyos volt, a végére ezt is túlbonyolították viszont, az utolsó 12 rész nekem már csak húzás volt, alig vártam, hogy végre pontot tegyenek az ügy végére. Mindegyik ügyére.
A párbeszédek és a szituk nagyon kínosak voltak, én nem is tudom hányszor fogtam a fejem, hogy ez mennyire ciki. Olyan fura és kellemetlen volt. Nem emlékszem, hogy a másik taiwani soriban is ennyire furák lettek volna, de itt tényleg nagyon azok voltak. A szerelmi szálakat a világig bonyolítják, a főhős folyton győzködi barátját, hogy 'de, jöjjetek össze a szerelmemmel, nem para, csak nyugodtan, sőt, kötelezlek rá'. Hááát, oké. Ez a randi dolog is fura volt.
Ilyen közös megegyezés alapján egyszer csak úgy döntenek, hogy na ők mától egy párt alkotnak. Hát nem tudom emberek, én kicsit csalódtam a sorozatban, sokkal jobbra számítottam, de tényleg. Nagy lendülettel vágtam bele más országból származó soriba, de nem lettem túlságosan meggyőzve (örülnék, ha ajánlanátok nekem pár sorozatot, ami tényleg, tuti nagyon jó, mert úgy látszik én tudom hogy kell melléfogni).
Mindezektől függetlenül én nem mondanám azt, hogy nagyon rossz volt, mert az elejét tényleg nagyon élveztem, főleg a két főhősünket és a köztük lévő kapcsolatot, valamint ahogyan keresték az árvaházas társukat, ahogyan nem felejtettek annyi év után. Reméltem, hogy a végéig kitart a dolog, de sajnos nem így lett. De mégsem mondhatom azt, hogy megbántam, hogy megnéztem. Egyszerűen csak nem nyert meg annyira magának. Lehetséges, hogy túl sokat vártam tőle. Most egy ideig nem tervezek, csak koreait nézni, de szeretném, hogy mondjatok nekem pár sorit, hátha lesz olyan, ami nagyon megtetszik végül.

Zene: Annyira nem voltam tőle elragadtatva, 1-2 szám volt amit folyamatosan bejátszottak, de ezek nem igazán nyerték el a tetszésemet.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.
Calvin Chen - Qin Yu Jiang: Kissé magába zárkózott srác, aki bár nagyon szereti a barátjait nem mindig mutatja ki. Roppantmód idegesíti Ya Yin, de valahogy kötődik is a lányhoz. Őszintén én először nagyon kedveltem Yu Jiang karakterét. Menő volt, kissé titokzatos, de valahogy gyengéd is. Aztán a sori közepétől a sztorival együtt ő is meghülyült, olyan dolgokat csinált amit szerintem épeszű ember nem tenne. Volt olyan helyzet, ahol azt hittem én pofozom fel szerencsétlent, hogy térjen már észhez. De a kedvencem akkor is az volt, mikor megpróbálta a legjobb barátjára rátukmálni a szerelmét, hogy 'én egy hős lovag vagyok aki feladja a szerelmét, ezért rád bízom őt ó én tesókám'. Hááát... okéééé... Mindenesetre nagyon sajnálom, hogy ez lett ebből a karakterből (is), kezdetben tényleg nagyon bírtam őt. A színészről nem igen tudok mit mondani, hiszen csak most találkoztam vele először és szerintem utoljára is.
Victoria Song - Shen Ya Yin: Egy aranyos, kissé naiv, de minden szempontból életvidám lány, aki senkire sem tud igazán haragudni. Az ő karakterével is kb. olyan szinten voltam, mint főhősünkkel. Kezdetben nagyon kedveltem őt, igaz, a naivsága egy csöppet idegesítő volt, de a színésznő folyton mosolygott, igazán életet adott a szerepnek. Aztán ő is egyre inkább olyan dolgokat csinált, hogy csak néztem ki a fejemből, hogy most meg mi a fene történik. A végén már túl megbocsátó volt, őszintén egy ember sem létezik, aki egy kis haragot ne érezne a másik iránt. Túl egyirányúak voltak a karakterek, sem fejlődést, sem túlzott érzelmi változást nem tapasztaltam egyiken sem, nagy sajnálatomra. A színésznő szerintem aranyos volt, de valószínűleg vele sem nagyon fogok már a jövőben találkozni. S lássátok, ennek a bejegyzésemnek is a végére értem, szóval szeretnélek megkérni titeket, hogy valami nagyon jó sorit ajánljatok ebből az országból, remélem legközelebb nem fogok melléfogni.

Történet: 6/10
Zene: 3/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 5/10